a KEKSZ célja  –  az önfejlesztés művészete

 

Emlékszem, a legszebb pillanataim mindegyikében voltak közös jellemzők.
Ez egyik ilyen közös jellemző, hogy bármikor, amikor igazán jól éreztem magam, sosem éreztem azt a késztetést, hogy valamivé válnom kell.
Feltételezem, hogy mindenkinek voltak már ehhez hasonló élményei és talán abban is egyetérthetünk, hogy ilyenkor, ezekben a pillanatokban az a közös, hogy nem jelenik meg az a konfliktus, hogy valamit még el kell érnem, valakivé válnom, valamerre fejlődnöm kell, valamit megszereznem, vagy valahogy viselkednem, kinéznem… szóval ezt az “akkor lesz majd jó, ha majd…” feltevést -tekintettel a legjobb pillanataim emlékére- szeretném ezennel a kukába dobni.
Vagyis, mindezért nem a késztetéseimnek felülve az éppen megjelenő vágyaim irányában keresném a valódi megoldást, mert a feltevésem az, hogy a problémáim valódi megoldása nem a vágyaim felé (amerre a késztetés hajt), hanem pont az ellenkező irányban, a vágyaimat belendítő hiányom érzésének a mélyén van. Ott, ahol azt érzem, hogy valami hiányzik. Állandóan.
Valami állandóan, folyamatosan és szüntelenül hiányzik. Ha pedig ez így van, akkor miért az épp aktuálisan érzett hiány betöltésének a próbálkozásával tölteném megint a legtöbb időt, ahelyett, hogy magát a hiányt venném górcső alá? ….ráadásul jópár erőlködéssel elöltött év után már jól látszik, hogy a hiányom betöltésére szánt manővereim nem vezetnek semmire, hiszen maga a hiány fogja kitermelni a következő vágyam tárgyát és úgy tűnik, ez a folyamat soha nem érhet így véget.

Mielőtt továbbmennénk, fel kell tennünk a kérdést, hogy létezhetünk-e egyáltalán hiány nélkül.
Ha vissza tudsz emlékezni arra, amikor még úgy játszottál, hogy egyszerre találtad ki a játékot és ugyanebben az időben a részese is voltál a játékodnak, vagyis egyszerre alkottad az egészet és ugyanakkor ennek az egésznek egy részeként is tudtál működni, az sokat segíthet ezt a kérdést eldöntened. Szerintem az itt részletezett élményről minden gyereknek és ezáltal minden felnőttnek is van tapasztalata és emléke, függetlenül bármitől. Függetlenül az élete nehézségeitől, a szüleitől, a tartózkodási helyétől, a környezetétől, vagy akár a pénzének a mennyiségétől.

Emlékszem, amikor a lányom -egy 5 éves copfos kiscsaj- elréved, motyog, jön-megy, tesz-vesz, egyértelműen látszik rajta hogy szerepet játszik (talán egy királylány vagy óvónéni), de a játékot és saját magát is saját maga találja ki, sőt a játékának az összes többi szereplőjét is és a helyszíneit is egyidőben.
Ez az amiről beszélek.

Mi a kulcs ehhez az állapothoz?
Szerintem ez az állapot a legtermészetesebb, sőt akár ebben a pillanatban is egy élhető lehetőség és a hozzá vezető út, az ezt az állapotot elfedő dolgok megértésének a felismerése. Amint ez a felismerés megjelenik, megváltozik minden.

Abban talán egyetérthetünk, hogy ha valamit meg akarunk érteni, azt képesnek kell lennünk megvizsgálni. Megvizsgálni pedig csak akkor tudjuk, ha érzékelhető a számunkra, vagyis ha tapasztaljuk. Viszont ha valami kellemetlen, sőt fájdalmas a számunkra, akkor inkább nem akarjuk tapasztalni, sőt minden igyekezetünkkel azon vagyunk, hogy távolságot nyerjünk attól, ami kellemetlen. Ez a törekvésünk, a kellemetlenség (fájdalom) elkerülése hatja át az életünket….ideológiákat, kultúrákat és vallásokat hozunk létre a kellemetlen érzéseink elkerüléséért és mindig, mindent abban az irányban keresünk, ahol a könnyebb érzéseinket sejtjük. Így egyre messzebb jutunk a problémáink valódi kirobbantójának a tapasztalatától és a megismerésének a lehetőségétől, vagyis a hiány fájdalmától. Aztán ez a kerülgetős stratégia megszokássá, majd társadalmi megegyezéssé válik és akkor már az ezen való gondolkodást is zsigerből utasítjuk vissza, vagy inkább az eszünkbe sem jut….helyette viszont ideákat és képzelgéseket hozunk létre, vágyott világokat fantáziálunk, reménykedünk és hiszünk, követünk és bízunk, imádunk és imádkozunk, könyörgünk és ígérünk, vádolunk és harcolunk, ami bár csökkentheti átmenetileg a gondokat és ezért megkönnyebbülést hozhat időlegesen, de valljuk be, egyáltalán nem segít végleg kijutni a szarból, mint ahogyan nem segített eddig sosem, pedig évezredek óta és nagy számban próbálgatjuk, ráadásul ezt a próbálgatást hívjuk az életünknek.

Vagyis elmondhatjuk, hogy az életünk, a kellemetlen érzéseink elkerülése érdekében létrehozott elképzeléseink megélésének a kergetése közben történő kalandjaink összessége. Ugyanakkor a vágyaink iránti törekvéseinkből fakadó konfliktusaink is, csupán a kellemetlen érzéseink elkerülésére tett erőfeszítéseink eredményei.
Most engedjük magunkat még egy kicsit közelebb a vihar szeméhez, vagyis oda, ahonnan elindul az egész, a hiány kialakulásának a helye felé. Ha ezt a gócpontot vizsgáljuk, akkor talán látszik, hogy egy emlék van ott, egy emlék mindaz, amit újra és újra élve mindig ugyanúgy indítja be a folyamatot, a világ félreértésének a folyamatát. De tényleg egy objektív emlékről van szó, vagy inkább egy helyzetre adott reakciónkról, amit emlékként őrzünk? Egy félresikerült reakcióról, aminek a hatására minden félreértés kialakult, minden fogalom félreértődött és a világ ezt a félreértelmezést tükrözi folyamatosan, vagyis a saját félreértésünk reflexióját éljük. És ha van lehetőségünk az itt tárgyalt, régen relevánsnak tűnő reakciónk mögé kukkantani, akkor ott mit látunk? Mi az, ami erre a hasztalan reakcióra késztet minket? Mi az, amit itt találunk? Maga a félelem. Pusztán a félelem, csak a félelem. Ezen a ponton nincs miért, nincs ok, nincs terv, nincs semmi….talán a félelem sincs, csupán az ismeretlenség. Valami, amiről nem tudjuk, hogy mi az. Ezzel mi a baj? Veszélyes ez a számunkra? Ha igen, akkor mit tudunk tenni? Semmit.
Itt érdemes megállni, mert ha sikerül és még mindig itt tudunk lenni és figyelni, most talán újraértelmeződünk. Vajon fel tud oszlani, a gyógyítóan minősítés mentes figyelmünk terében a világ félreértelmezése, amit bár saját magunk magunkként őrizgetünk és dédelgetünk, de mégis hálátlanul taszít bele minket a fájdalmunk sokarcúan megjelenő pantheonjába, amely színpadot az életünknek nevezünk? Itt nincs más lehetőségünk, mint a jelenlét… talán feloszlik aminek fel kell oszlania…aztán meg átfordul az egész abba a bizonyos gyermeki játékos állapotba, amit én a kibontakozás állapotának nevezek.

Amint ezt a folyamatomat teljesen megértem és képes is vagyok jelen lenni és kísérni, akkor azt érzem, hogy megáll a rendszer, vagyis megállok. Megállok, de ez a “megállás” nem a tehetetlenségből és nem is a fáradtságból fakad, úgy mint az eddigi megállások. Ennek a megállásnak a következménye annak a fajta jelenlétnek az érzése, ami a “játék a játékban” állapotot hozza, aminek a leírásával a mondandómat kezdtem.
Ha viszont ennek a megértése előtt próbálnék megpihenni és esetleg azzal hülyíteném magamat hogy bármit is megértettem, ezt a csúsztatást onnan fogom észrevenni, hogy nem kerültem abba a bizonyos állapotba. Ha pedig ez így van és a “műtét” nem sikerült, akkor miért is hazudnék, hiszen ezzel a füllentéssel megint abban az irányban keresném a “megoldást”, amerre ezelőtt is hiábavalóan kerestem, vagyis a baj eltagadásának az állapota felé.

Ennél az igazi “megállásnál” pont azt érzed, ami talán egy ilyen “játékos” gyermekkori emlékedből is ismerős: A saját és a környezeted érdekei nem kerülnek hasításba (vagy-vagy), vagyis támogatják egymást. Csökken a rendszeredben az ellenállás, vagyis hirtelen minden az ízlésed szerint kezd el működni körülötted és az egység érzése hatja át az észlelésed. Támogatást tapasztalsz, ami még azelőtt megjelenik, mielőtt tudatosulna a rá vonatkozó igényed, ezzel egyidőben természetesen eltűnik minden olyan késztetésed, ami változtatna azon ami éppen van. Bár az élet mégis fut tovább, de az élet tapasztalata már nem hordoz semmi veszélyt magában.
a KEKSZÉn imádom ezt az állapotot (bizonyos részeit sokan szinkronicitásnak nevezik) és ez az a működés aminek a tapasztalatára rá szeretnélek vezetni.

Mindebből, számomra a következő kérdések jelennek meg.
– A konfliktus egy objektíven létező dolog, vagy az aktuális állapotom hibás működésének a szignálja?
– Létezhetek egyáltalán konfliktus nélkül?
– Milyen veszélye lehet számomra a konfliktusok meghaladásának?
– Vajon mire lesz késztetésem, mit fogok tenni és milyen minőségű lesz az életem a konfliktus nélküli világban?

KEKSZ coaching

 

Itt szeretnék módszert ismertetni, de inkább mégis mutatok valamit, mert nem hiszek a módszerekben. Azért nem hiszek, mert bármi módszer alkalmazását -mint eljárást- túl statikusnak érzem arra, hogy az általam bemutatni kívánt állapotot képes legyen akár megközelíteni is….az állapotot, aminek a legmarkánsabb jellemzője az abszolút dinamizmus. Hogyan is lehetnénk képesek egy rendszerrel megérteni a rendszertelenség tökéletességét…

Figyelj!
El tudod képzelni, hogy elfelejted az összes emléked és az azokat összekapcsoló okozatiságot? Ilyenkor lehet az az
érzésed, hogy ebben az állapotban, amiben nincsen sem emlék sem okozatiság, csak bután néz ki az ember a fejéből és ráadásul emellett megjelenhet egy adag “elveszettség érzés” is. Ígérem, később ez a most “butaság”-nak érzett tér, az örökös kételkedés helyett stabilitással töltődik majd be, ez pedig az elveszettséget biztonsággá varázsolja…de most csak annyit fogadj el kérlek, hogy mindez megtörténhet.

Most menjünk tovább…illetve vissza ebbe az emléktelen, logikátlan és elveszettséggel teli “butaságba”.
Próbáld meg a figyelmed most arra az érzésre irányítani, amit ebben az állapotban éppen most érzékelsz. Egy érzésre…bármire ami felugrik. Ez talán nehéznek tűnik mert szokatlan, de lehet azért is nehéz, mert amit itt tapasztalsz, az kellemetlen a számodra. A véleményem szerint, ennek a kellemetlenség érzésének az elkerülésére tett kísérlet az, ami beindítja azt a folyamatot, amit eddig az életednek hittél és aminek a velejárója a törekvés, a csalódás, a veszteség és a tehetetlenség. (oké, vannak jobb évek)
Arra kérlek, ha el tudod képzelni az eddig leírtakat, akkor kezeljük mindezt pusztán egy lehetséges iránynak.
A velem való kapcsolatod, elsősorban ennek az iránynak a bejárásáról szól majd.

Mit fogunk ebben az irányban találni?
Elsősorban észrevesszük azokat az érzéseket, amik beindítják azt az eszeveszett és hiábavaló menekülést, aminek a következményeit eddig az élet természetes velejárójának, csupán megoldandó problémáknak gondoltunk és teljességgel belevesztünk ezen problémák megoldásába, ahelyett, hogy beugrana az az ötlet, hogy a problémát az állapotunk egyetlen jellemzőjeként felismerve, az állapotunkkal, mint a konfliktusaink gyökerével foglalkozzunk. Azt, hogy sikerült idáig, a fájdalmas érzéseinkig eljutnunk, azt onnan vesszük majd észre, hogy felsejlik az érzéseink természete, vagyis megmutatkozik, hogy bizony az érzések is részekből állnak össze. Bár ekkor már sejthetjük, hogy a valóságunk személyes élménye ezen érzések és érzelmek irányából keletkezik, de ennek a feltevésnek a igenlése még mindig nem elég ahhoz, hogy képesek legyünk minősítés nélkül megközelíteni azt, ami fáj.
Szeretnélek emlékeztetni, hogy a cél az nem a fájdalom, de bármilyen meglepő is, a fájdalom elkerülése sem lehet a cél önmaga. A kellemetlen érzések iránya, csupán világítótorony a manőverünk szempontjából.

Aztán ezen a vonalon tovább gurulva megmutatkozhat, hogy az érzéseink a tapasztalataink öntudatlan értelmezéséből alakultak ki és azt is észrevehetjük, hogy ebből a szempontból -az értelmezés szempontjából- már jó ideje megvakultunk és csak az emlékeinket ismételgetjük, ahelyett, hogy az újraértelmezésnek hagynánk teret. Nem véletlenül fogalmaztam így, teret hagyunk az újraértelmezésnek. A beavatkozási lehetőség itt van, de idáig eljutni elég szokatlan. A szokatlanság mellett még megjelenhet egy csomó kellemetlen érzés, de erről már beszéltünk.

Ha úgy érzed, hogy ez ellene megy a józan észnek, akkor biztosíthatlak benne hogy igen, jól érzed…ezért is nehezen gyomrozható be egyszerre, viszont a feje tetejére állíthatja az életedet, mégsem fogod megbánni.

A KEKSZ módszer Kreativitása, ennek az előbb említett, októl és céltól mentes állapotnak -mint beavatkozási pontnak- a megtalálását jelenti, amiből van esély elindítani a kibontakozásod. Ennek az állapotnak a megtalálásához leginkább a biztonság érzésére lesz szükséged, amivel én támogatlak.

Ez az állapot innen kezdve az az Élmény, amelyben elveszik az általad megszokott -általában szorongással teli- érzeted, bár helyette eleinte kezelhető mennyiségű szégyen és bűntudat jelenhet meg.

Rendszerint, ekkor már egy folyamatban találjuk magunkat.
Néha nehéz, néha felemelő, de könnyebb annál a helyzetnél, ami konkrétan Téged erre a mozdulásra (változásra) késztetett és a hatására belekóstoltál a KEKSZ-be.

Ezen a folyamaton együtt megyünk Keresztül, hiszen minden ami itt megjelenik, legalább annyira szól rólam mint rólad. Ha nem így lenne, akkor én hogyan is ragadhatnám meg?

Ami a tapasztalatom szerint mindebből megjelenik, az a Szabadság érzése.
Itt a feltétel nélküli, odáig pedig az egyre kevesebb feltételen múló szabadságról beszélek, ami hasonló ahhoz az érzéshez, amit a suli utolsó napján -talán a vizsgák után- éreztél, amikor kiléptél a kapun, érezted a nap melegét, kalandot szagoltál, támogatást éreztél és megállt az idő. Tudtad, hogy most az következik amit szeretsz, és hogy sokáig fog tartani.
Én, a folyamatunk irányát tekintve valami ilyesmi érzésre gondolok…mi kell hozzá? A suli, a kapu, a vizsga vagy bármi más?
Persze egyik sem, mégis egy lehetséges állapot.

Hogy mi történik majd ezután?
Nem tudom, de itt rendszerint eluralkodik az életeden valami erős, biztonságos ugyanakkor spontán kibontakozás….a játékmester és a játékos is, egyszemélyben és egy időben Te vagy.

Itt azonban szeretnélek figyelmeztetni egy általam gyakran említett gondolatommal: “Nem ahhoz kell az igazi erő hogy kimássz a gödörből, hanem ahhoz, hogy megértsd, hogyan másztál bele.” 

Hozzávalók:

 

A KEKSZ módszer receptjét, vagyis a keksz készítésének a módját nehezen tudom megfogalmazni.
Azt érzem, hogy egy élő dolog ami velem együtt változik.
Belőlem van, a tapasztalataimból, mégis érzek benne iránylatokat és azt, hogy néhány stációmhoz megnevezhető iskolákat társítottam.

Ilyen a vadzsrajána buddhizmus filozófiája és a meditáció gyakorlata, aminek bár súlyos éveket szenteltem, rá mégis az Organoco módszertan kiagyalója tette fel a pontot. Ki gondolta volna, hogy Ázsiát évekig keresztül-kasul utazva, végül éppen egy IV. kerületi lakásban nyer bennem értelmet bármi is. Érzem, hogy ebben az esetben is ugyanúgy számitott a személyes és mély kapcsolat Mosonyi Szilivel, mint az ilyen tanító-tanítvány kapcsolatokban számítani szokott.

Jankai Jánossal, a Paradox-Pszichológia megalkotójával való kapcsolatom újraaktiválta a független kereső státuszomat és validálta a számomra addig kétséges elképzeléseimet.

A Marshall B. Rosenberg féle Kreatív Kommunikáció szépen támogatta ezeket az éveket és ha kíváncsi voltam egy konkrét stílusra, akkor Fritz Perls “ötperces akváriuma” lendített tovább, az engem mindig vonzó egzisztencialista bölcsességével és praktikumával.

A KEKSZ valahogy így, ezek hatására készült és azóta is folyamatosan változik, frissül, de soha nem másodkézből összecsipegetett információk, hanem mindig a saját élményeim és tapasztalataim által.

Kérsz egy KEKSZ-et?

Jelenleg hat különböző “ízben”, hat különböző kreatív élménnyel kóstolhatod meg a KEKSZ-et.

(a programok nem sorban egymásra épülnek, inkább egy svédasztalhoz szeretném hasonlítani a kínálatot)

 

Az első ízű KEKSZ a beszélgetésünk.

Ennek a kapcsolódásnak a biztonság lesz a támasza, hogy mindketten megengedhessük magunknak a saját érzéseink észlelését. Lehet, hogy csak ekkor tűnik fel a számodra, mennyi érzés és érzelem lehet jelen benned egyszerre. Ez a váltás, de sokszor inkább lassú elmozdulás idővel kinyit egy másfajta érzékelést. Egy olyan érzékelést amiben kevesebb a logika, eleinte nehezen értelmezhető, viszont közelebb kerülünk a valóságunk “kohójához” mint talán eddig bármikor. Innen tovább, de ugyanebben az irányban haladva vesszük majd észre, hogy az érzelmeink mintázata megközelíthető. Ekkor eljutunk a megértés állapotába, ami számomra a kegyelmi állapot. Itt jó lenne megmaradni, de eleinte nehéznek tűnhet. Mégis, minél többször megérintjük, annál természetesebben van jelen és az élvezetességéből az idő múlásával sem veszít.

Fontos tudnod, hogy nem a problémád megoldásában támogatlak, hanem abban a kibontakozásodban, aminek a hatására megszűnik számodra a problémád létrehozásának tudattalanul ismételt késztetése.

A második íz, ha csoportban tesszük mindezt a vezetésemmel.

Ekkor gyorsak és erősek a visszaigazolások, amelyek elmélyítik a számodra azt a biztonságot, amire az érzékelésed váltásához támaszkodhatsz. Ez a biztonság, a csoport biztonsága az, amire szükséged van ahhoz, hogy megengedd magadnak azt az őszinteséget, amely kibillent a megszokott érzékelésed tudattalan ismétléséből.

A csoportra jellemző az erős összetartozás érzése, de érdekes tapasztalat lesz az, hogy a Te szabadságod nem függ majd sem a csoport összetartozásának a mértékétől, sem bárki más csoporttag szabadságától. Viszont érdekes felfedezés lehet az, hogy milyen mértékben függ a saját szabadságod érzése a csoport tagjai között lévő kapcsolódás minőségétől.

A meghatározó pillanat.
Ez az a pillanat, ami akkor jön el, amikor a közösség kilép a megszokott értekezletek személytelen és elvárásokkal teli hangulatából. Ebben a kérdésben is szívesen szállok vitába azoknak az iskoláknak a képviselőivel, akik az emberi teljesítményt egy gyártósor teljesítményéhez szeretik hasonlítani, ahol a kiosztott feladatokra a megoldott feladatok jelentik a választ, és ezeknek a megbeszélését hívják értekezletnek. A kutatásaim és a tapasztalataim eredményeként, én nem támogatom ezt az unalmas, örömtelen, ráadásul stresszes, egyáltalán nem hatékony és csak első látásra megoldáscentrikus nézőpontot, mert úgy vélem, hogy a megoldandó feldatot -vagyis a problémát- is a közösség generálja, tehát a feladatok újra és újra megoldásával nem lehet a feladatok keletkezésének az ördögi köréből kilépni.

Az én célom, hogy megismertessem a közösséggel azt az élményt, amikor az erősen beidegzett összenövések (“ahhoz hogy az legyen, ezt kell tenni”) meglazulnak és ekkor megjelenik ez a viszonylag üres pillanat, de hogy erre mi a -megszokott értelemben vett- logikus magyarázat, azt nem tudom. A csapat számára ez a pillanat egy őszinte és meghatározó villanás, de az őszintesége ellenére egyáltalán nem veszélyes. Amikor ezt a helyzetet elérjük (ez a tér felépül), már fenntartani könnyebb és majd ebben a közös térben jelennek meg a vállalat számára a vadiúj lehetőségek minden fronton.

Egy nagyon erős kijelentéssel szeretném zárni a vállalatokra (közösségekre) vonatkozó víziómat.
Határozott különbséget érzek az “uralom a helyzetet” vezetési modell, és egy másfajta vezetési modell között. Ennek a “másfajta” vezetési modellnek a sajátossága a vezető őszinte részvétele (jelenléte) a helyzetben. Az őszintség alatt, itt az őszinteségnek egy olyan minőségét értem, amit Te, az olvasó, az érzéseid szerint ebben a pillanatban már éppen nem engedhetsz meg magadnak vezetőként. Én azt állítom, hogy az igazi élvezet pont itt kezdődik majd és az elakadásunk is ennél a pontnál van. Ennél a pontnál, ahol mögöttem az van amit megengedhetek magamnak, előttem pedig az, amit eddig nem engedhettem meg…és ezen a ponton együtt lépünk át.

A harmadik KEKSZ egy utazás, évente kétszer viszek csoportot Indiába és Nepálba.

Nekem egyre inkább úgy tűnik, hogy élő és folyamatos kapcsolatban vagyok azzal, amit eddig a külvilág objektivitásának hittem. Hogy ezt megmutathassam, erre nagyon jó apropó egy utazás egy különleges helyre.
Ezeknek az utazásoknak a célja, hogy az első két “ízesítésen” felül, egy olyan folyamaton vigyelek keresztül, amelyben lazul a tudattalan reakcióid szorítása, ezzel együtt javul a megértésed a saját működéseddel kapcsolatban.

Ehhez olyan egyedi élményeket használok fel, amiket India és Nepál remekül képes megadni. A lehető legközelebb viszlek a társadalomhoz és a filozófiához, nyitottan és barátságosan fogadjuk a “teljesen más” tapasztalatát, szinte beleveszünk a helyzetekbe, de a csoport biztonsága mégis képes szavatolni azt a távolságot az élményektől, ami a “tudatában vagyok” nézőpontját megtartja a számodra.

Ebből a nézőpontból, az egész utazás összes élménye játék. Játszhatunk indiait, játszhatunk hindut, játszhatunk buddhistát (be is költözünk 3 napra egy kolostorba), játszhatunk természetközeli élményeket egy nepáli szafarin állatokkal a dzsungelben, játszhatunk kicsit veszélyeset, és azt is, hogy a veszély már el is múlt.

A tapasztalatom szerint automatikusnak érzed majd a folyamatot, aminek csak a kereteit vagyok képes megadni, viszont a mélységét mindenki maga jelöli ki önmaga számára. Az élményeket olyan ritmusban és dinamikával változtatom az úton, ami az egész utazást egy hihetetlen és álomszerű hömpölygéssé varázsolja, amiben megérzed, hogy a belső és a külső tapasztalatok egymástól elválaszthatatlanok és egyidejűek. Erről egy elvehetetlen megértésed lesz, ami azon túl hogy erősen hat rád majd az adott pillanatban, innen kezdve bármilyen helyzetben használhatod is az életed során.

Különleges lehetőségnek érzem ezt a KEKSZ-et, egy már létező közösség (szervezet) számára is.

A negyedik ízű KEKSZ: retreat Thaiföldön.

Itt elsősorban a környezet kényelmének és támogatásának az élményét használom arra, hogy mélyebb megértést fejlesszünk ki az előző három módszer esszenciájaként. A kalandok lágyabbak mint Indiában és Nepálban és a figyelmünk “helyben tartása” is már igényel némi rutint vagy zsigeri hozzáállást. Viszont itt van idő kísérletezni, váltogatni az élményeket, belemerülni az érzésekbe és hagyni, hogy a hatásuk magától ki is fusson. Mindehhez elég messze is vagyunk a megszokottól, de mégis minden barátságos a kisérletezgetéshez.

Ezen a trópusi szigeten, a lehető legtöbb időmet és figyelmemet szánom arra, hogy kibontakozhasson benned egy-egy érzés és hogy maradhass is a saját magad számára fontos élményben bármennyit. Ekkor megértheted azt az eddig tudattalan folyamatod, ami az érzéseid mentén, azokat vágyva vagy elkerülve, de a legtöbbször láthatatlanul mélyen működik benned.

Sokan mindezt úgy élik meg, mintha a varázspálcát kapták volna meg az életükhöz, mások visszatekintve ugyanezt egy természetes folyamatnak látják, de a számomra egyszerre mindkettő…természetesen egy varázslat.

Az ötödik, amikor nyolcan együtt, egy csapatként vitorlázunk a Balcsin.

Nagyon spontán az egész folyamat kívül és belül, sok beszélgetéssel és kalanddal, a megannyi lehetséges feltétel és körülmény miatt szinte céltalanul…valahonnan bárhová tartva… a célratartás helyett a jelenlétre figyelve, a cél fürkészése helyett a kibontakozást érzékelve. Közben egy szervezetként létezünk, és ez az organizmus, a közösségünk adja a támogatást egy komplexebb működésünk felismeréséhez.
Ha a létezés ilyen hangulata -mint lehetőség- kialakul bennünk, akkor ez bármikor és bárhol újra lehetségessé és felidézhetővé válik ezentúl.

Lebegve és sodródva, a cél üldözése helyett inkább őszinte természetességgel kibontakozva…mégis magabiztosan, az életünkbe teljesen bevonódva….mint ahogy megjelenik, lejátszódik és tűnik el minden.

Az élmények hatodik íze, amikor a KEKSZ Workshop keretében, tízen elmegyünk egy hétvégi kétnapos együttlétre.

Úgy vettük észre, hogy erre egyszerűen szükség van. Erre a két napra időről időre össze tudunk jönni és meg tudjuk beszélni a tapasztalatainkat. Úgy tűnik, hogy a világ nem ilyen vagy olyan, hanem a hozzá való viszonytól válik ilyenné vagy olyanná. Ennek a felfedezése egy folyamat, amely közben jó néha összevejönni, meglátni a tévutakat, tükröződni egymásban és mindebből erőt meríteni a továbblépéshez.

Erre kíváló hely egy erdei ház a Pilisben.
Napi 3 összeülés, radikális önismeret érthetően és logikusan, coaching szemléletű jelenléttel, támogatással és csoportélménnyel. Témák a felbukkanásuk és elcsitulásuk szerint, laza és őszinte kapcsolódás, nulla erőlködés.
Az összeülések között heverészés, séta és főzés….teljesen szabadon.

KEKSZ árak
(a sorrend nem egymásra épülő)

 

Az első, ami a beszélgetésünk:

20 ezer Ft +áfa alkalmanként, ami 1-2 óra szokott lenni, de leginkább addig tart, amíg egy téma le nem csendesedik, nyugvópontra nem kerül, vagy amíg energikus a befogadás. Nem nagyon lehet túltolni, ha elfáradsz lekapcsolódsz és érdektelenné válsz…ekkor jobb visszahúzódni.

 

A második, ha csoportban:

60 ezer Ft. +áfa, 2 órás alkalmanként. Odamegyek és bekapcsolódom a szervezetetek életébe. Ha jól bírjátok, akkor fejest ugrunk az elkent és elhazudott konfliktusokba, de ha lassabb a folyamat, akkor is végre megjelennek a résztvevők részéről a valódi elvárások és kialakulhat valami igazabb és szélesebb körben elfogadott működési modell és igazságosság…de a belátáson keresztül felismert együttműködés fontossága mindenképpen a megfelelő helyre kerül.
Ha azon gondolkodsz, hogy coaching szemléletű támogatást szeretnél adni a munkatársaidnak, vagy igénybevenni a munkáltatódtól, akkor 25 ezer Ft +áfa-ért mérek egy másfél órás alkalmat, amit 2-3 egymás utánra szervezett találkozás igénybevétele esetén a munkahelyeteken vehettek igénybe.

 

A harmadik, India és Nepál:

Összesen 570 ezer Ft-ra és 1.740 USD-re lesz szükséged a 19 napos programra. A csapat 14 fős és évente márciusban és októberben indul.
www.spirittravelclub.hu

 

A negyedik, retreat Thaiföldön:

15 ezer Ft/fő +áfa naponta, 14 napon keresztül. Plusz az utazás és a tartózkodás költsége, ami cirka fejenként: 660 ezer Ft. és 1.180 usd.
Egy 3 napos elveszéssel kezdünk Bangkokban és még mielőtt magunkra találnánk, leutazunk egy trópusi szigetre Koh Phangan-ra, ahol 11 napot töltünk el 3 különböző helyen, így 3 különböző hangulattal támogatjuk a belső felfedeződésünket a megszokott rendszerünk meghaladása érdekében. A csapat 13 fős és februárban indul.

 

Az ötödik, a balatoni vitorlás együttlét:

Egyhetes program, minden 8-9 fős csapatnak júliusban és augusztusban, aminek az ára 7 nap x 15 ezer Ft/fő +áfa, plusz a hajó bérleti díja (105 ezer Ft/fő) és persze az önköltséges étkezés. A hajó egy Bavaria 44-es 5 kabinos vitorlás, amin csak mi vagyunk, végig rajta is alszunk, leginkább kikötőkben, de néha a nyílt vízen.

 

A hatodik, a KEKSZ Workshop:

2 nap, szombat délelőttől vasárnap délutánig egy bájos erdei házban a Pilisben. Naponta 15 ezer Ft. +áfa, plusz az önköltséges étkezés.
A csoport 10 fős, évente 6-8 alkalommal.

Gyuris Attila

attila@kekszcoaching.hu
agyuris@gmail.com
+36 70 505 9267
 
1113. Budapest, Villányi út 22/a
Adószám: 67370812-1-43
Nyilvántartási szám: 50132630
Az üzenet elküldésével ezen oldal adatkezelésre vonatkozó szabályozását elfogadom.

Látogasd meg a blogot