a KEKSZ célja

 

Szeretek elképzelni egy olyan világot, amiben nincs az a késztetésem, hogy valamivé válnom kell.
Amely világban nem jelenik meg az a konfliktus, hogy valamit még el kell érnem, valamerre fejlődnöm kell, valamit megszereznem, vagy valahogy viselkednem, kinéznem… szóval ezt az “akkor lesz majd jó, ha majd…” feltevést szeretném a kukába dobni.
Azért dobnám ki ezt az irányt, vagyis nem a késztetéseimnek felülve keresnék, mert a feltevésem az, hogy a problémáim valódi megoldása nem a vágyaim felé (amerre a késztetés hajt), hanem a vágyaimat belendítő hiányom érzésének a mélyén van. Ott, ahol azt érzem, hogy valami hiányzik. Állandóan.
Valami állandóan, folyamatosan és szüntelenül hiányzik. Ha pedig ez így van, akkor miért az épp aktuálisan érzett hiány betöltésének a próbálkozásával tölteném a legtöbb időt, ráadásul úgy is tűnik, hogy ez nem vezet semmire.

Mielőtt továbbmennénk, fel kell tennünk a kérdést, hogy létezhezhetünk-e egyáltalán hiány nélkül.
Ha vissza tudsz emlékezni arra, amikor még úgy játszottál, hogy egyszerre találtad ki a játékot és ugyanebben az időben a részese is voltál a játékodnak, vagyis egyszerre alkottad az egészet és ugyanakkor ennek az egésznek egy részeként is tudtál működni, az sokat segíthet ezt a kérdést eldöntened. Szerintem az itt részletezett élményről, minden gyereknek van tapasztalata, függetlenül az életének a nehézségeitől, a szüleitől, vagy akár a pénztől.

Emlékszem, amikor a lányom -egy 5 éves copfos kiscsaj- elréved, motyog, jön-megy, tesz-vesz, egyértelműen látszik rajta hogy szerepet játszik, (talán egy királylány vagy óvónéni) de a játékot is saját maga találja ki, sőt a játékának az összes többi szereplőjét is és a helyszíneit is egyidőben.
Ez az amiről beszélek.

Mi a kulcs ehhez az állapothoz?
Szerintem ez az állapot a legtermészetesebb, sőt akár ebben a pillanatban is egy élhető lehetőség és a hozzá vezető út, az ezt az állapotot elfedő dolgok megértésének a felismerése. Amint ez a felismerés megjelenik, megváltozik minden.

Abban talán egyetérthetünk, hogy ha valamit meg akarunk érteni, azt képesnek kell lennünk megvizsgálni. Megvizsgálni pedig csak akkor tudjuk, ha érzékelhető a számunkra, vagyis ha tapasztaljuk. Viszont ha valami kellemetlen, sőt fájdalmas a számunkra, akkor inkább nem akarjuk tapasztalni, sőt minden igyekezetünkkel azon vagyunk, hogy távolságot nyerjünk attól ami kellemetlen. Ez a törekvésünk, a fájdalom elkerülése hatja át az életünket….ideológiákat, kultúrákat és vallásokat hozzunk létre a kellemetlen érzések elkerüléséért és mindig, mindent abban az irányban keresünk, ahol a könnyebb érzéseket sejtjük. Így egyre messzebb jutunk a problémáink valódi kirobbantójának a tapasztalatától és a megismerésének a lehetőségétől, vagyis a fájdalomtól. Aztán ez a kerülgetős stratégia megszokássá, majd társadalmi megegyezéssé válik és akkor már az ezen való gondolkodást is zsigerből utasítjuk vissza, vagy inkább az eszünkbe sem jut….helyette viszont ideákat és képzelgéseket hozunk létre, vágyott világokat fantáziálunk, ami bár csökkentheti a gondokat és megkönnyebbülést hozhat időlegesen, de valljuk be, egyáltalán nem segít végleg kijutni a szarból.

Vagyis elmondhatjuk, hogy az életünk, a kellemetlen érzéseink elkerülése érdekében létrehozott elképzeléseink megélésének a kergetése közben történő kalandjaink összessége. Ugyanakkor a vágyaink iránti törekvéseinkből fakadó konfliktusaink, csupán a kellemetlen érzéseink elkerülésére tett erőfeszítéseink eredményei. Amint ezt teljesen megértem, akkor megállok. Megállok, de ez a “megállás” nem a tehetetlenségből és nem is a fáradtságból fakad, úgy mint az eddigi megállások. Ennek a megállásnak a következménye annak a fajta jelenlétnek az érzése, ami a “játék a játékban” állapotot hozza, aminek a leírásával a mondandómat kezdtem.
Ha viszont ennek a megértése előtt próbálnék megpihenni és esetleg azzal hülyíteném magamat hogy bármit is megértettem, ezt a csúsztatást onnan fogom észrevenni, hogy nem kerültem abba a bizonyos állapotba. Ha pedig ez így van és a “műtét” nem sikerült, akkor miért is hazudnék, hiszen ezzel a füllentéssel megint abban az irányban keresném a “megoldást”, amerre ezelőtt is hiábavalóan kerestem.

Ennél az igazi “megállásnál” pont azt érzed, ami talán egy ilyen “játékos” gyermekkori emlékedből is ismerős: A saját és a környezeted érdekei nem kerülnek hasításba (vagy-vagy), hanem támogatják egymást. Hirtelen minden az ízlésed szerint kezd el működni körülötted. Támogatást tapasztalsz, ami még azelőtt megjelenik, mielőtt tudatosulna a rá vonatkozó igényed, ezzel egyidőben eltűnik minden olyan késztetésed, ami változtatna azon ami éppen van. Az élet mégis fut tovább, de az élet tapasztalata már nem hordoz semmi veszélyt magában.
a KEKSZÉn imádom ezt az állapotot (bizonyos részeit sokan szinkronicitásnak nevezik) és ez az a működés aminek a tapasztalatára rá szeretnélek vezetni.

Mindebből, számomra a következő kérdések jelennek meg.
– A konfliktus egy objektíven létező dolog, vagy inkább egy idáig megszokott állapot szükségszerű következménye?
– Létezhetek konfliktus nélkül?
– Hogyan lehetséges az, hogy az életemet konfliktusok nélkül tapasztaljam?
– Mit fogok tapasztalni, ha valóban eltűnik a konfliktus az életemből?

KEKSZ coaching

 

Itt szeretnék módszert ismertetni, de inkább mégis mutatok valamit, mert nem hiszek a módszerekben. Azért nem hiszek, mert bármi módszer alkalmazását -mint eljárást- túl statikusnak érzem arra, hogy az általam bemutatni kívánt állapotot képes legyen akár megközelíteni is….az állapotot, aminek a legmarkánsabb jellemzője az abszolút dinamizmus. Hogyan is lehetnénk képesek egy rendszerrel megérteni a rendszertelenség tökéletességét.

Figyelj!
El tudod képzelni, hogy elfelejted az összes emléked és az azokat összekapcsoló okozatiságot? Ilyenkor lehet az az
érzésed, hogy ebben az állapotban, amiben nincsen sem emlék sem okozatiság, csak bután néz ki az ember a fejéből, és ráadásul emellett megjelenhet egy adag “elveszettség érzés” is. Ígérem, később, ez a most “butaság”-nak érzett tér, az örökös kételkedés helyett igenléssel töltődik majd be, ez pedig az elveszettséget biztonsággá varázsolja…de most csak annyit fogadj el kérlek, hogy mindez megtörténhet.

Most menjünk tovább…illetve vissza ebbe az emléktelen, logikátlan és elveszettséggel teli “butaságba”.
Próbáld meg a figyelmed most arra az érzésre irányítani, amit ebben az állapotban éppen most érzékelsz. Egy érzésre…bármire ami felugrik. Ez talán nehéznek tűnik mert szokatlan, de lehet azért is nehéz, mert amit itt tapasztalsz, az kellemetlen a számodra. A véleményem szerint, ennek a kellemetlenség érzésének az elkerülésére tett kísérlet az, ami beindítja azt a folyamatot, amit eddig az életednek hittél és aminek a velejárója a törekvés, a csalódás, a veszteség és a tehetetlenség. (oké, vannak jobb évek)
Arra kérlek, ha el tudod képzelni az eddig leírtakat, akkor kezeljük mindezt pusztán egy lehetséges iránynak.
A velem való kapcsolatod, elsősorban ennek az iránynak a bejárásáról fog szólni.

Mit fogunk ebben az irányban találni?
Elsősorban észrevesszük azokat az érzéseket, amik beindítják azt az eszeveszett és hiábavaló menekülést, aminek a következményeit eddig az élet természetes velejárójának, csupán megoldandó problémáknak gondoltunk és teljességgel belevesztünk ezen problémák megoldásába, ahelyett, hogy beugorna az az ötlet, hogy a problémát az állapotunk egyetlen jellemzőjeként felismerve, az állapotunkkal, mint a konfliktusaink gyökerével foglalkozzunk. Azt, hogy sikerült idáig, a fájdalmas érzéseinkig eljutnunk, azt onnan vesszük majd észre, hogy felsejlik a természetük, vagyis megmutatkozik, hogy bizony az érzések is részekből állnak össze. Bár ekkor már sejthetjük, hogy a valóságunk személyes élménye ezen érzések és érzelmek irányából keletkezik, de ennek a feltevésnek a igenlése még mindig nem elég ahhoz, hogy képesek legyünk minősítés nélkül megközelíteni azt, ami fáj.
Szeretnélek emlékeztetni, hogy a cél az nem a fájdalom, de bármilyen meglepő is, a fájdalom elkerülése sem lehet a cél önmaga. A kellemetlen érzések iránya, csupán világítótorony a manőverünk szempontjából.

Aztán ezen a vonalon tovább gurulva megmutatkozhat, hogy az érzéseink a tapasztalataink értelmezéséből alakultak ki és azt is észrevehetjük, hogy ebből a szempontból -az értelmezés szempontjából- már jó ideje megvakultunk és csak az emlékeinket ismételgetjük, ahelyett, hogy az értelmezésnek hagynánk teret. Nem véletlenül fogalmaztam így, teret hagyunk az értelmezésnek. A beavatkozási lehetőség itt van, de idáig eljutni elég szokatlan. A szokatlanság mellett még megjelenhet egy csomó kellemetlen érzés, de erről már beszéltünk.

Ha úgy érzed, hogy ez ellene megy a józan észnek, akkor biztosíthatlak benne hogy igen, jól érzed…ezért is nehezen begyomrozható egyszerre, viszont a feje tetejére állíthatja az életedet, mégsem fogod megbánni.

A KEKSZ módszer Kreativitása, ennek az előbb említett, októl és céltól mentes állapotnak -mint beavatkozási pontnak- a megtalálását jelenti, amiből van esély elindítani a kibontakozásod. Ennek az állapotnak a megtalálásához leginkább a biztonság érzésére lesz szükséged, amivel én támogatlak.

Ez az állapot innen kezdve az az Élmény, amelyben elveszik az általad megszokott -általában szorongással teli- érzeted, bár helyette eleinte kezelhető mennyiségű szégyen és bűntudat jelenhet meg.

Rendszerint, ekkor már egy folyamatban találjuk magunkat.
Néha nehéz, néha felemelő, de könnyebb annál a helyzetnél, ami konkrétan Téged erre a mozdulásra (változásra) késztetett és belekóstoltál a KEKSZ-be.

Ezen a folyamaton együtt megyünk Keresztül, hiszen minden ami itt megjelenik, legalább annyira szól rólam mint rólad. Ha nem így lenne, akkor én hogyan is ragadhatnám meg?

Ami a tapasztalatom szerint mindebből megjelenik, az a Szabadság érzése.
Itt a feltétel nélküli, odáig pedig az egyre kevesebb feltételen múló szabadságról beszélek, ami hasonló ahhoz az érzéshez, amit a suli utolsó napján -talán a viszgák után- éreztél, amikor kiléptél a kapun, érezted a nap melegét, kalandot szagoltál, támogatást éreztél és megállt az idő. Tudtad, hogy most az következik amit szeretsz, és hogy sokáig fog tartani.
Én, a folyamatunk irányát tekintve valami ilyesmi érzésre gondolok…mi kell hozzá? A suli, a kapu, a vizsga vagy bármi más?
Persze egyik sem, mégis egy lehetséges állapot.

Hogy mi történik majd ezután?
Nem tudom, de itt rendszerint eluralkodik az életeden valami erős, biztonságos ugyanakkor spontán kibontakozás….a játékmester és a játékos is, egyszemélyben és egy időben Te vagy.

Itt azonban szeretnélek figyelmeztetni egy általam gyakran említett gondolatommal: “Nem ahhoz kell az igazi erő hogy kimássz a gödörből, hanem ahhoz, hogy megértsd, hogy hogyan másztál bele.” 

Hozzávalók:

 

A KEKSZ módszer receptjét, vagyis a keksz készítésének a módját nehezen tudom megfogalmazni.
Azt érzem, hogy egy élő dolog ami velem együtt változik.
Belőlem van, a tapasztalataimból, mégis érzek benne iránylatokat és azt, hogy néhány stációmhoz megnevezhető iskolákat társítottam.

Ilyen a vadzsrajána buddhizmus filozófiája és a meditáció gyakorlata, aminek bár súlyos éveket szenteltem, rá mégis az Organoco módszertan kiagyalója tette fel a pontot. Ki gondolta volna, hogy Ázsiát évekig keresztül-kasul utazva, végül éppen egy IV. kerületi lakásban áll bennem össze valami, ami azóta sem esett szét. Érzem, hogy ebben az esetben is ugyanúgy számitott a személyes és mély kapcsolat Mosonyi Szilivel, mint az ilyen tanító-tanítvány kapcsolatokban számítani szokott.

Jankai Jánossal, a Paradox-Pszichológia megalkotójával való kapcsolatom újraaktiválta a független kereső státuszomat és validálta a számomra addig kétséges elképzeléseimet.

A Marshall B. Rosenberg féle Kreatív Kommunikáció szépen támogatta ezeket az éveket, és ha kíváncsi voltam egy konkrét stílusra, akkor Fritz Perls “ötperces akváriuma” lendített tovább, az engem mindig vonzó egzisztencialista bölcsességével és praktikumával.

A KEKSZ valahogy így, ebből készül.

Kérsz egy KEKSZ-et?

Jelenleg öt különböző “ízben”, öt különböző kreatív élménnyel kóstolhatod meg a KEKSZ-et.

 

Az első ízű KEKSZ a beszélgetésünk.

Ennek a kapcsolódásnak a biztonság lesz a támasz, hogy mindketten megengedhessük magunknak a saját érzéseink észlelését. Lehet, hogy csak ekkor tűnik fel a számodra, mennyi érzés és érzelem lehet jelen benned egyszerre. Ez a váltás, de sokszor inkább lassú elmozdulás idővel kinyit egy másfajta érzékelést. Egy olyan érzékelést amiben kevesebb a logika, eleinte nehezen értelmezhető, viszont közelebb kerülünk a valóságunk “kohójához” mint talán eddig bármikor. Innen tovább, de ugyanebben az irányban haladva vesszük majd észre, hogy az érzelmeink mintázata megközelíthető. Ekkor eljutunk a megértés állapotába, ami számomra a kegyelmi állapot. Itt jó lenne megmaradni, de eleinte nehéznek tűnhet. Mégis, minél többször megérintjük, annál természetesebben van jelen és az élvezetességéből az idő múlásával sem veszít.

Fontos tudnod, hogy nem a problémád megoldásában támogatlak, hanem abban a kibontakozásodban, aminek a hatására megszűnik számodra a problémád létrehozásának a tudattalan késztetése.

A második íz, ha csoportban tesszük mindezt a vezetésemmel.

Ekkor gyorsak és erősek a visszaigazolások, amelyek elmélyítik a számodra azt a biztonságot, amire az érzékelésed váltásához támaszkodhatsz. Ez a biztonság, a csoport biztonsága az, amire szükséged van ahhoz, hogy megengedd magadnak azt az őszinteséget, amely kibillent a megszokott érzékelésed tudattalan ismétléséből.

A csoportra jellemző az erős összetartozás érzése, de érdekes tapasztalat lesz az, hogy a Te szabadságod nem függ majd sem a csoport összetartozásának a mértékétől, sem bárki más csoporttag szabadságától.

A meghatározó pillanat.
Ez az a pillanat, ami akkor jön el, amikor a közösség kilép a megszokott értekezletek személytelen és elvárásokkal teli hangulatából. Ebben a kérdésben is szívesen szállok vitába azoknak az iskoláknak a képviselőivel, akik az emberi teljesítményt egy gyártósor teljesítményéhez szeretik hasonlítani, ahol a kiosztott feladatokra a megoldott feladatok jelentik a választ, és ezeknek a megbeszélését hívják értekezletnek. A kutatásaim és a tapasztalataim eredményeként, én nem támogatom ezt az unalmas, örömtelen, ráadásul stresszes, egyáltalán nem hatékony és csak első látásra megoldáscentrikus nézőpontot, mert úgy vélem, hogy a megoldandó feldatot -vagyis a problémát- is a közösség generálja, tehát a feladatok újra és újra megoldásával nem lehet a feladatok keletkezésének az ördögi köréből kilépni.

Az én célom, hogy megismertessem a közösséggel azt az élményt, amikor az erős összenövések (“ahhoz hogy az legyen, ezt kell tenni”) meglazulnak és ekkor megjelenik ez a viszonylag üres pillanat, de hogy erre mi a -megszokott értelemben vett- logikus magyarázat, azt nem tudom. A csapat számára ez a pillanat egy őszinte és meghatározó villanás, de az őszintesége ellenére egyáltalán nem veszélyes. Amikor ezt a helyzetet elérjük (ez a tér felépül), már fenntartani könnyebb, és majd ebben a közös térben jelennek meg a vállalat számára a vadiúj lehetőségek minden fronton.

Egy nagyon erős kijelentéssel szeretném zárni a vállalatokra (közösségekre) vonatkozó víziómat.
Határozott különbséget érzek az “uralom a helyzetet” vezetési modell, és egy másfajta vezetési modell között. Ennek a “másfajta” vezetési modellnek a sajátossága a vezető őszinte részvétele (jelenléte) a helyzetben. Az őszintség alatt, itt az őszinteségnek egy olyan mértékét értem, amit Te, az olvasó, az érzéseid szerint ebben a pillanatban már éppen nem engedhetsz meg magadnak vezetőként. Én azt állítom, hogy az igazi élvezet pont itt kezdődik majd, és az elakadásunk is ennél a pontnál van. Ennél a pontnál, ahol mögöttem az van amit megengedhetek magamnak, előttem pedig az, amit eddig nem engedhettem meg…és ezen a ponton együtt lépünk át.

A harmadik KEKSZ egy utazás, évente kétszer viszek csoportot Indiába és Nepálba.

Nekem egyre inkább úgy tűnik, hogy élő és folyamatos kapcsolatban vagyok azzal, amit eddig a külvilág objektivitásának hittem. Hogy ezt megmutathassam, erre nagyon jó apropó egy utazás egy különleges helyre.
Ezeknek az utazásoknak a célja, hogy az első két “ízesítésen” felül, egy olyan folyamaton vigyelek keresztül, amelyben lazul a tudattalan reakcióid szorítása, ezzel együtt javul a megértésed a saját működéseddel kapcsolatban.

Ehhez olyan egyedi élményeket használok fel, amiket India és Nepál remekül képes megadni. A lehető legközelebb viszlek a társadalomhoz és a filozófiához, nyitottan és barátságosan fogadjuk a “teljesen más” tapasztalatát, szinte beleveszünk a helyzetekbe, de a csoport biztonsága mégis képes szavatolni azt a távolságot az élményektől, ami a “tudatában vagyok” nézőpontját megtartja a számodra.

Ebből a nézőpontból, az egész utazás összes élménye játék. Játszhatunk indiait, játszhatunk hindut, játszhatunk buddhistát (be is költözünk 3 napra egy kolostorba), játszhatunk természetközeli élményeket egy nepáli szafarin állatokkal a dzsungelben, játszhatunk kicsit veszélyeset, és azt is hogy a veszély már el is múlt.

A tapasztalatom szerint automatikusnak érzed majd a folyamatot, aminek csak a kereteit vagyok képes megadni, viszont a mélységét mindenki maga jelöli ki önmaga számára. Az élményeket olyan ritmusban és dinamikával változtatom az úton, ami az egész utazást egy hihetetlen és álomszerű hömpölygéssé varázsolja, amiben megérzed, hogy a belső és a külső tapasztalatok egymástól elválaszthatatlanok és egyidejűek. Erről egy elvehetetlen megértésed lesz, ami azon túl hogy erősen hat rád majd az adott pillanatban, innen kezdve bármilyen helyzetben használhatod is az életed során.

Különleges lehetőségnek érzem ezt a KEKSZ-et egy már létező közösség (szervezet) számára is.

A negyedik ízű KEKSZ: retreat Thaiföldön.

Itt elsősorban a környezet kényelmének és támogatásának az élményét használom arra, hogy mélyebb megértést fejlesszünk ki az előző három módszer esszenciájaként. A kalandok lágyabbak mint Indiában és Nepálban, bár a figyelmünk “helyben tartása” már igényel némi rutint vagy zsigeri hozzáállást. Itt van idő kísérletezni, váltogatni az élményeket, belemerülni az érzésekbe és hagyni hogy a hatásuk magától ki is fusson. Mindehhez elég messze is vagyunk a megszokottól, de mégis minden barátságos a kisérletezgetéshez.

Ezen a trópusi szigeten, a lehető legtöbb időmet és figyelmemet szánom arra, hogy kibontakozhasson benned egy-egy érzés és hogy maradhass is a saját magad számára fontos élményben bármennyit. Ekkor megértheted azt az eddig tudattalan folyamatod, ami az érzéseid mentén, azokat vágyva vagy elkerülve, de a legtöbbször láthatatlanul mélyen működik benned.

Sokan mindezt úgy élik meg, mintha a varázspálcát kapták volna meg az életükhöz, mások visszatekintve ugyanezt egy természetes folyamatnak látják, de a számomra egyszerre mindkettő…természetesen egy varázslat.

Az ötödik, amikor nyolcan együtt, egy csapatként vitorlázunk a Balcsin.

Nagyon spontán az egész folyamat kívül és belül, sok beszélgetéssel és kalanddal, a megannyi lehetséges feltétel és körülmény miatt szinte céltalanul…valahonnan bárhová tartva… a célratartás helyett a jelenlétre figyelve, a cél fürkészése helyett a kibontakozást érzékelve. Közben egy szervezetként létezünk, és ez az organizmus, a közösségünk adja a támogatást egy komplexebb működésünk felismeréséhez.
Ha a létezés ilyen hangulata -mint lehetőség- kialakul bennünk, akkor ez bármikor és bárhol újra lehetségessé és felidézhetővé válik ezentúl.

Lebegve és sodródva, a cél üldözése helyett inkább őszinte természetességgel kibontakozva…mégis magabiztosan, az életünkbe teljesen bevonódva….mint ahogy megjelenik, lejátszódik és tűnik el minden.

Gyuris Attila

attila@kekszcoaching.hu
+36 70 505 9267
 
1113-H Budapest, Villányi út 22/A
67370812-1-43
50132630
Az üzenet elküldésével ezen oldal adatkezelésre vonatkozó szabályozását elfogadom.